A tapintórendszer valamilyen csatlakozófejen keresztül kerülhet kapcsolatba a darabbal. 

Ezeknek a fejeknek több típusa is van.

Lehet a rendszer:

- optikai (közvetlen kapcsolat nélküli)

- mechanikus

Az optikai rendszereknél is két változat létezik, 2D vagy 3D – alkalmazási terület.

A 2D-s optikai szenzorok általában kontúrok letapogatását végzik, de már a fejlettebb szenzoroknál is lehet mélységet mérni, nem csak síkbeli elmozdulást.

Ezek a szenzorok a fény-árnyék elven különböztetik meg a mérendő kontúrt a környezetétől, a kamerába, illetve az asztalba épített fényforrások segítik ebben a szenzort.

Ezek a szenzorok autofókusszal is rendelkeznek, ami a legoptimálisabb nagyítást teszi lehetővé.

A 3D-s optikai szenzorok az ún. Trackerek, amik akár a telepített gépekbe építve, akár a nagy állványos rendszerekig megtalálhatók.

A gépekbe lévő rendszerek úgy működnek, hogy a lézerdiódából kilépő és az optikán áthaladó lézersugár megvilágít a vizsgálandó felületen egy pontot. Ezt az adott szög alatt hajló leképező optika egy adott vevőre vetíti. Ahogy a lézerfej és a munkadarab között a távolság változik, úgy vándorol a leképezett pont a szenzoron, ebből a megfelelő Z-irányú differencia megállapítható.

Ennek a hátránya a kis mérési távolság, mert minél távolabbi a bejövő jel, annál jobban szórja szét a lézerfényt a darab, és a külső környezeti hatás, így a mérés során a mérőtengely helyzetét folyamatosan szabályozni kell, hogy a mérőrendszer állandóan a mérési tartományon belül maradjon.

Ezt egy látható lézer sugárral, vagy ponttal képezik le.

V500 bemutató

L.CS.